SOMLAI TIBOR

Vadas József művészettörténész ajánlása a Ferenczy Noémi-díjra, részlet:

" Somlai Tibor a kortárs magyar belsőépítészet egyik legeredetibb hangvételű képviselője. Sokoldalú alkotó: tervezett magánlakásokat és közintézményeket (például kórházat és klinikát) éppen úgy, mint üzleteket és vendéglátó-ipari létesítményeket. Közben olyan nagyszabású kiállítások sikeréhez járult hozzá különleges installációival, mint a Kozma Lajos építészi életművét felsorakoztató tárlat, a Victoria and Albert Museum „Művészet mindenkinek” című rendezvénye, illetve az „Art deco és modernizmus”. Művészetét kivételes stílusérzékenység jellemzi. Nem csupán installációival volt képes igazodni a fent említett kiállítások tárgyának korához és kultúrájához. Mint a Lukács Kávéház historizáló enteriőrjeinek és a Broadway mozi art decós világának hitelesen helyreállítása-megújítása mutatja, az eredeti miliők értékeit is messzemenően tiszteletben tartó belsőépítészeti megoldásokat produkált, a maga egyéniségét is érvényre juttatva. Somlai Tibor ugyanis ritka erős egyéniség. Az a mód, ahogyan a legkülönfélébb stiláris fragmentumokból egységes és erőteljes összképet alkot, az úgynevezett posztmodern jelenség legnagyobb – zömmel olasz – egyéniségeinek szellemiségét idézi. De egyik pályatársát sem követi: számára a legfőbb ihlető forrás a magyar art deco. Elméleti munkássága szintén figyelemre méltó. Mind a szűkebb szakmának, mind a szellemi életnek nagy szolgálatot tett azzal a négy kiadvánnyal, amelyben magán- és közgyűjtemények, illetve korabeli szakfolyóiratok anyagát dolgozta fel a modern magyar belsőépítészet legjelentősebb teljesítményeiről tudósító fényképek, illetve tervek publikálásával. "

" Somlai Tibor a kortárs magyar belsőépítészet egyik legeredetibb hangvételű képviselője. Sokoldalú alkotó: tervezett magánlakásokat és közintézményeket (például kórházat és klinikát) éppen úgy, mint üzleteket és vendéglátó-ipari létesítményeket. Közben olyan nagyszabású kiállítások sikeréhez járult hozzá különleges installációival, mint a Kozma Lajos építészi életművét felsorakoztató tárlat, a Victoria and Albert Museum „Művészet mindenkinek” című rendezvénye, illetve az „Art deco és modernizmus”.

More

Művészetét kivételes stílusérzékenység jellemzi. Nem csupán installációival volt képes igazodni a fent említett kiállítások tárgyának korához és kultúrájához. Mint a Lukács Kávéház historizáló enteriőrjeinek és a Broadway mozi art decós világának hitelesen helyreállítása-megújítása mutatja, az eredeti miliők értékeit is messzemenően tiszteletben tartó belsőépítészeti megoldásokat produkált, a maga egyéniségét is érvényre juttatva. Somlai Tibor ugyanis ritka erős egyéniség. Az a mód, ahogyan a legkülönfélébb stiláris fragmentumokból egységes és erőteljes összképet alkot, az úgynevezett posztmodern jelenség legnagyobb – zömmel olasz – egyéniségeinek szellemiségét idézi. De egyik pályatársát sem követi: számára a legfőbb ihlető forrás a magyar art deco. Elméleti munkássága szintén figyelemre méltó. Mind a szűkebb szakmának, mind a szellemi életnek nagy szolgálatot tett azzal a négy kiadvánnyal, amelyben magán- és közgyűjtemények, illetve korabeli szakfolyóiratok anyagát dolgozta fel a modern magyar belsőépítészet legjelentősebb teljesítményeiről tudósító fényképek, illetve tervek publikálásával. "

KÖZÉPÜLETEK PUBLIC PLACES

MAGÁN HÁZAK PRIVATE HOMES

KIÁLLÍTÁSI INSTALLÁCIÓK INSTALLATIONS

LÁTVÁNYTERVEK 3D RENDERINGS

KÖNYVEIM MY BOOKS

Évtizedek tapasztalatait és kutatásait összegzi Somlai Tibor formatervező-belsőépítész ebben a kötetben. Sorai végigvezetnek a korszak legszínvonalasabb belső terein és számos részletre, finom megoldásra, kuriózumra irányítják rá a figyelmet, melyek fölött különben elsiklik a tekintet. Elsősorban az a tény ösztönözte, hogy bármily népszerű is lett napjainkra a korszak interieurkultúrája, a tervezők többsége továbbra is szinte teljesen ismeretlen. A könyv főszereplője azonban mégiscsak a pazarlóan bőséges illusztrációs anyag: néhol amatőr, jobbára professzionális archív felvételek százai, valamint a tervezés folyamatát is megidéző, tisztaságukkal gyönyörködtető akvarelltervek.

Évtizedek tapasztalatait és kutatásait összegzi Somlai Tibor formatervező-belsőépítész ebben a kötetben. Sorai végigvezetnek a korszak legszínvonalasabb belső terein és számos részletre, finom megoldásra, kuriózumra irányítják rá a figyelmet, melyek fölött különben elsiklik a tekintet.

More

Elsősorban az a tény ösztönözte, hogy bármily népszerű is lett napjainkra a korszak interieurkultúrája, a tervezők többsége továbbra is szinte teljesen ismeretlen. A könyv főszereplője azonban mégiscsak a pazarlóan bőséges illusztrációs anyag: néhol amatőr, jobbára professzionális archív felvételek százai, valamint a tervezés folyamatát is megidéző, tisztaságukkal gyönyörködtető akvarelltervek.

Az igények ugyan megváltoztak, de a fellendülő lakásépítés két-három szobás lakásai számára a többfunkciós szobabútorok továbbra is szükségesek voltak. Nagy változást jelentett a nagyüzemi gyártás. A terveknek az új anyagokhoz és gyártási technológiákhoz kellett alkalmazkodniuk. Az új nemzedék tisztában volt azzal, hogy a tömegtermelés nem árt művészi presztízsének. A kiállításokon, melyekből minden szezonban több is volt, előremutató és a kor szellemének megfelelő remek darabok reprezentálták az európai szintű magyar tervezőket. A mostani kötet a lakásművészeti kiállításokon szereplő egyedi és kis szériás bútorokat, valamint a nagyüzemekben végül gyártásba került termékeket mutatja be, egészen a hatvanas évek végéig.

Az igények ugyan megváltoztak, de a fellendülő lakásépítés két-három szobás lakásai számára a többfunkciós szobabútorok továbbra is szükségesek voltak. Nagy változást jelentett a nagyüzemi gyártás. A terveknek az új anyagokhoz és gyártási technológiákhoz kellett alkalmazkodniuk.

More

Az új nemzedék tisztában volt azzal, hogy a tömegtermelés nem árt művészi presztízsének. A kiállításokon, melyekből minden szezonban több is volt, előremutató és a kor szellemének megfelelő remek darabok reprezentálták az európai szintű magyar tervezőket. A mostani kötet a lakásművészeti kiállításokon szereplő egyedi és kis szériás bútorokat, valamint a nagyüzemekben végül gyártásba került termékeket mutatja be, egészen a hatvanas évek végéig.

Ez a kötet 1900-1945-ig dolgozza fel a nagypolgári és arisztokrata enteriőröket, szubjektív válogatásban. Sokat gondolkoztam a címen, és végül arra jöttem rá, hogy olyat kell választanom, amely kifejezi azt a tényt, hogy a bemutatott enteriőrök egytől egyig örökre eltűntek. Ez azért szomorú, mert Budapesten is lehetne hasonló gyűjtemény, mint a londoni Wallace Collection, a párizsi Musée Jacquemart-André, vagy a New York-i Frick Collection. Ezekhez hasonló csodálatos gyűjtemények voltak Pesten is, de a háború és az utána következő hatvan év szocialista világa egyszer és mindenkorra eltüntette a nagypolgárságot, otthonaikkal együtt. Ezt a világot szeretném bemutatni, mielőtt a fotók végleg szétszóródnak, megsemmisülnek.

Ez a kötet 1900-1945-ig dolgozza fel a nagypolgári és arisztokrata enteriőröket, szubjektív válogatásban. Sokat gondolkoztam a címen, és végül arra jöttem rá, hogy olyat kell választanom, amely kifejezi azt a tényt, hogy a bemutatott enteriőrök egytől egyig örökre eltűntek.

More

Ez azért szomorú, mert Budapesten is lehetne hasonló gyűjtemény, mint a londoni Wallace Collection, a párizsi Musée Jacquemart-André, vagy a New York-i Frick Collection. Ezekhez hasonló csodálatos gyűjtemények voltak Pesten is, de a háború és az utána következő hatvan év szocialista világa egyszer és mindenkorra eltüntette a nagypolgárságot, otthonaikkal együtt. Ezt a világot szeretném bemutatni, mielőtt a fotók végleg szétszóródnak, megsemmisülnek.

A mostani válogatás, a legreprezentatívabb budapesti lépcsőházakat és előcsarnokokat mutatja be 1835-től 1945-ig - az egyszerű bérházakétól a pompás palotákéig. El-elhaladva egy-egy épület előtt sokszor nem is sejtjük, hogy már a kapun belépve milyen lenyűgöző látványban lehet részünk. Ezeknek a gyönyörű belső tereknek a világába nyújt bepillantást a kötet, ugyanabban a szubjektív hangnemben, mint a szerző előző kötetei. Székely Péter fotóművész nagyszerű felvételei és a fotókhoz fűzött oldott hangú elemezések csaknem száz budapesti lakóház lépcsőházával ismertetnek meg bennünket.

A mostani válogatás, a legreprezentatívabb budapesti lépcsőházakat és előcsarnokokat mutatja be 1835-től 1945-ig - az egyszerű bérházakétól a pompás palotákéig. El-elhaladva egy-egy épület előtt sokszor nem is sejtjük, hogy már a kapun belépve milyen lenyűgöző látványban lehet részünk.

More

Ezeknek a gyönyörű belső tereknek a világába nyújt bepillantást a kötet, ugyanabban a szubjektív hangnemben, mint a szerző előző kötetei. Székely Péter fotóművész nagyszerű felvételei és a fotókhoz fűzött oldott hangú elemezések csaknem száz budapesti lakóház lépcsőházával ismertetnek meg bennünket.

KAPCSOLAT CONTACT

Somlai Design Stúdió Kft.

H-1014 Budapest, Dísz tér 12.

Telefon: +36 1 489 0006

Mobil: +36 30 924 5311

somlaidesign@somlaidesign.hu